Weboldalkészítés NEM reszponzívan

Mivel az érdeklődők 70%-a mobilról érkezik, nagyrészük azonnal vissza is fordul, ha nem tud tájékozódni, nem olvasható az oldal.

 

Kezdjünk konkrét példával:

“Meg akartam venni azt az órát, de úgy idegesített, hogy állandóan nagyítgatnom kellett az oldalt, mert a telefonomon alig lehetett elolvasni a leírást. Végül hagytam az egészet, beballagtam egy boltba, és megvettem ott. Igaz, hogy így drágábban kaptam meg, de már mindegy is.

Nem értem, ha valaki el akar nekem adni egy órát, ami ráadásul nem is olcsó, miért nem képes rendbe tetetni a weboldalát, hogy normálisan lehessen vásárolni onnan. Azt hittem a reszponzív weboldal 2020-ban már alap.”

Nincs rosszabb, mint egy széteső, régi weboldal látványa.

Olyan hatása van ennek, mint egy bolt, ütött-kopott, rozsdásodó cégtáblával, ami 20 éve nem lett átfestve, omladozó falakkal, a kirakat koszos üvege mögött pedig porosodó tárgyak hívják fel a figyelmet: ennek a boltnak befellegzett.

Weboldalad egyik célja, hogy bemutassa, miben vagy más, mint a versenytársaid. Sablonos, elavult, széteső megjelenéssel ezt nem fogod tudni elérni.

Azok, akik befektetésként tekintenek a webes jelenlétre, tudják jól, hogy a beinvesztált pénzük sokszorosan fog megtérülni. Ők azok, akik nagyot szakítanak csupán azzal, hogy biztosítják a MEGFELELŐ online jelenlétüket, és nem tartoznak abba a 60%-ba, akik csak azért nem hajlandóak költeni a weboldalukra, mert az “Így se hozza a megfelelő forgalmat, akkor minek költsek rá még? Megmondom őszintén, nincs is időm ezzel foglalkozni, meg nem is értek hozzá.”

 

A reszponzív weboldal minden eszközön jól jelenik meg.

Akár mobilról, akár tabletről, akár laptopról böngészed is az oldalt, minden tökéletesen látszódik, nem lógnak ki a szavak a képernyőből, nincsenek ormótlan nagy betűméretek használva, a képek is tökéletesen látszódnak, de ránagyítgatni sem kell egyfolytában mindenre, hogy el tudd olvasni, és nem érzed úgy, hogy egy éppen széteső félben lévő weboldalon próbálsz tájékozódni, sikertelenül…

 

Miért fontos ez?

Akár 40-50% arányban is növekedhet bevételed csak azzal, hogy weboldalad minden eszközön jól jelenik meg.

A látogatók vásárlóvá generálása mellett a weboldaladnak meg kell felelnie a Google szabályainak is.

Hiába van tele hasznos tartalommal, ha nem reszponzív, a keresők hátrébb fogják sorolni a találati listában. A Google keresőalgoritmusa nem csak a tartalmat nézi, hanem azt is, hogy az oldal jól böngészhető legyen okostelefonon is.


Mondok egy példát arra is, hogy miért kell elsők között lenned a keresőben:

“Most szóltak, hogy a gépem előreláthatólag 2 órát késik… Addig is megkeresem azt a jó thai kajáldát, úgyis rég ettem már egy forró Tom Yum levest.

Emlékszem, hogy itt van valahol a közelben, gyorsan rákeresek, nem tudom már a pontos címet…
Valamiért sehogy nem akarja kihozni a kereső, pedig pár éve még az elsők közt volt a weboldaluk a Google keresőjében. Lehet, hogy bezártak… Mindegy… találtam helyette egy halászcsárdát egész közel, az is megteszi…”

Sikerült éreztetnem veled a dolog fontosságát?

Megosztás:

Megosztás itt: facebook
Facebook
Megosztás itt: twitter
Twitter
Megosztás itt: whatsapp
WhatsApp
Megosztás itt: pinterest
Pinterest

Kövess minket a facebookon:

Legutóbbi bejegyzések:

10 Tipp, Twitter követők szerzéséhez

A Twitter egy hatékony eszköz a vállalkozások számára, ha helyesen használják őket. Segíthet weboldalad forgalomának létrehozásában, megszilárdíthatja a márkaépítést, és kapcsolatokat építhet ki. A baj

Megfelelési Kényszer

Megfelelési Kényszer és Szorongás az üzletépítésben Azt vettem észre az ügyfeleimnél, hogyha elkezdenek foglalkozni az üzletükkel, és kapnak egy negatív hozzászólást a videójukhoz vagy a